megtekintve: 17 060 alkalommal
elkészítve: 304 alkalommal megfőztem én is
A langyos tejfölbe beledörzsöljük az élesztőt, és elkeverjük a tojással. Összekeverjük a lisztet és a margarint, tetejét megszórjuk a porcukorral és egy csipet sóval. Miután beindult az élesztős tejföl hozzáadjuk, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. 2 cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, és fél napig pihentetjük hűtőben. Érdemes előző nap elkészíteni így másnap reggelig pihenhet a tészta.
A töltelékhez az 5 dkg mazsolát forró vízben megmossuk, lecsepegtetjük, meglocsoljuk a rumaromával, 20-30 percig érleljük, majd lecsepegtetjük.
A vaníliarudat felnyitjuk, kikaparjuk a belsejéből a pépet, a porcukorral együtt a tejhez adjuk, majd felforraljuk. A tűzről levéve beleszórjuk a diót és a zsemlemorzsát, végül a mazsolát és hagyjuk hűlni.
A cipókat 5 mm vastag téglalapokra nyújtjuk. Az első lap tetejét vékonyan megkenjük tojásfehérjével, hosszabb oldalain szabadon hagyunk 3 cm-t, elsimítjuk rajta a diótöltelék felét. A két rövidebb oldalt 3 cm szélesen visszahajtjuk a töltelékre, majd a hosszabbik oldalától feltekerjük, és tepsire fektetjük.
A másik cipóval is hasonlóan teszünk. majd ezt is a tepsire fektetjük.
Tetejüket megkenjük tojássárgájával, majd langyos helyen pihentetjük kb. 30 percig. Átkenjük a tojásfehérjével, és további 30 percig kelesztjük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tekercsek tetejét sűrűn megszurkáljuk villával, hogy a sülés közben keletkező gőz el tudjon távozni, majd arany barnára sütjük kb. 35-40 perc alatt.
sütési idő: 40 min
hőfok: 180 °C
sütési mód: alul-felül sütés
A sütő ajtaját 10-15 percig ne nyissuk ki. A tepsiben hagyjuk kihűlni. Alufóliába csomagolva 1 hétig friss marad.
2 rúdhoz:
A tésztához:
50 dkg finomliszt
25 dkg Rama margarin
5 dkg porcukor
1,5 dl tejföl
2 dkg friss élesztő
1 tojás
csipet só
A diós töltelék:
20 dkg darált dió
20 dkg porcukor
5 dkg mazsola
3 cl rumaroma
fél rúd vanília
fél dl tej
1 evőkanál zsemlemorzsa