Grill ételek háttér
kukk
  • Pénzkereső Szókereső

Pavlova fűszeres karamellizált almával recept

A recept értékelése: 3,9 pont
  • 75 min
  • könnyû
  • közepesen olcsó

megtekintve: 9 227 alkalommal

elkészítve: 216 alkalommal megfőztem én is

Értékeld te is a receptet:

beküldő: Kard Éva

Elkészítése

A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni.

Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalanként adjuk hozzá a porcukrot, és addig keverjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk.

Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a keményítőt, és keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Két sütőpapírra rajzoljunk három 20 cm-es kört, majd elosztva kanalazzuk rá a kemény habot, és formázzuk meg. (két tepsire fér csak rá, de együtt is betehetjük majd a sütőbe)

Helyezzük be 90-100 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk kb. 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (Én légkeverésnél 90 fokon szárítottam 50 percig, majd csukott ajtónál hagytam tovább száradni)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor kihűlt, óvatosan alányúlva, emeljük le a papírról.


Az almát hámozzuk meg, negyedeljük, vágjuk ki a magházat, majd vágjuk fel kisebb darabokra.

Egy serpenyőbe tegyük bele a barna cukrot, a vaníliás cukrot, adjuk hozzá a feldarabolt almát, a vajat, szórjuk meg a mézeskalács fűszerkeverékkel, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd kezdjük el karamellizálni, és közben többször keverjük meg, hogy a fűszeres-cukros lé mindenhol bevonja az almát.

Addig karamellizáljuk míg az alma félpuhára párolódik, és szinte teljesen elpárolog alatta az almalé.

Ezután hűtsük ki, majd tegyük félre az alma felét, a maradékot pedig botmixerrel pépesítsük.


A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és keverjük habosra.

Ezután adjuk hozzá az almapépet, és szintén keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá az almás-mascarponekrémhez.

Helyezzük tálcára az egyik habcsóklapot, majd kenjük rá a krém 1/3 részét, és szórjuk rá a félretett karamellizált almából.

Ezután helyezzük rá a második habcsóklapot, és szintén kenjük meg a krémmel, és szórjuk meg az almával.

Végül helyezzük rá az utolsó habcsóklapot, kenjük rá a maradék krémet, halmozzuk rá a maradék almát, csorgassuk rá az olvasztott csokoládét, és szórjuk meg őrölt fahéjjal.

sütési idő: 60 min
hőfok: 90 °C
sütési mód: légkeverés

Személyes jó tanács

Az elkészült Pavlovát rögtön tálaljuk, mert különben a krémtől a habcsók felpuhul. Előre is dolgozhatunk, megsüthetjük (kiszáríthatjuk) a habcsóklapokat, elkészíthetjük a krémet, és majd csak tálalás előtt állítsuk össze a tortát.

Hozzávalók

Pavlova hozzávalói:

6 tojásfehérje (nagy)
35 dkg porcukor
1 ek étkezési keményítő (púpozott)
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só


Karamellizált alma hozzávalói:

4-5 db édes alma
3-4 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1 tk vaj


Almás mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
az előzőleg pépesített karamellizált alma
1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
5 dkg étcsokoládé

Kövess minket a Facebookon is!