

megtekintve: 8 344 alkalommal
elkészítve: 216 alkalommal megfőztem én is
Sütünk kb. 8 db síma sós palacsintát. Maradék pörköltet felhasználhatjuk ilyenkor, de az is lehet, hogy kb. fél kg húsból hagyományos módon pörköltet főzünk.
Én maradék pörköltből készítettem. Először leöntöttem a pörkölt levét, majd ledaráltam húsdarálón a pörköltet (de elég, ha apróra összevágjuk a pörkölt húst), 1 evőkanál tejföllel összekevertem, s egy jó evőkanányit raktam minden palacsintába középre, majd pedig ráhajtogattam a palacsintákat, s jénai tálba tettem.
A pörkölt megmaradt szaftjába én tettem egy kis ételkeményítőt, összeforraltam, s azzal öntöttem le a jénaiban lévő palacsintákat. Egy kicsit (kb. fél bögrényit) azért hagytam a szaftból. A jénait beraktam a sütőbe, s kb. 200 C-fokon 25 percig
sütöttem a palacsintákat. Majd amikor letelt a 25 perc, akkor tányérra szedtem, még meglocsoltam a maradék szafttal, amit mikróban kicsit megmelegítettem.
Salátával tálalhatjuk, de anélkül is finom egytálétel...
sütési idő: 70 min
Ha esetleg úgy alakul, hogy több pörköltünk maradt, akkor több palacsintát süssünk.
1 pohár liszt
1 db tojás
csipet só
fél pohár tej
fél pohár szénsavas ásványvíz
1 evőkanál étolaj
kb. fél kg. sertéspörkölt
1 evőkanál tejföl