

megtekintve: 6 610 alkalommal
elkészítve: 158 alkalommal megfőztem én is
A lisztet keverjük össze a sütőporral, a kakaóval, és egy csipet sóval. A tejfölt keverjük simára a piros ételfestékkel.
A porcukorhoz adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, és a vaníliaaromát, majd keverjük habosra.
Ezután egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és mindegyikkel külön-külön keverjük simára.
Ezután keverjük hozzá a ételfestékkel összekevert tejfölt, majd állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a lisztes keveréket.
Végül az ecethez keverjük hozzá a szódabikarbónát, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a masszához, és keverjük még 1-2 percig, hogy egy sima masszát kapjunk. (amikor az ecethez hozzáadjuk a szódabikarbónát el kezd majd pezsegni)
A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki (v. béleljük ki sütőpapírral) majd egyenletesen simítsuk bele a tésztát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük tűpróbáig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.
A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a felkockázott puha vajat, majd keverjük habosra.
Ezután adjuk hozzá a mascarponét, és pár perc alatt keverjük simára.
A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a krémhez, hogy a hab ne nagyon törjön.
A teljesen kihűlt tortát vágjuk fel két egyforma lappá, majd az alsó tésztalapot egyenletesen kenjük meg a krém felével.
Ezután helyezzük rá a másik tésztalapot, és tenyérrel gyengéden nyomkodjuk le.
Végül a maradék krémmel vonjuk be a tortát, majd pár órára tegyük be a hűtőbe, vagy hideg helyre, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.
sütési idő: 40 min
hőfok: 170 °C
sütési mód: légkeverés
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:
25 dkg liszt
2 ek holland kakaó
1 cs sütőpor
csipet só
12 dkg vaj
20 dkg porcukor
1 tk vaníliaaroma (v. 1 cs vaníliás cukor)
2 db tojás (nagy)
2 dl tejföl (20%-os)
2 ek piros életfesték
1 kk szódabikarbóna
1 tk ecet
Krém hozzávalói:
25 dkg mascarpone
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 dl Hulala (v. habtejszín +habfix)