

megtekintve: 12 152 alkalommal
elkészítve: 170 alkalommal megfőztem én is
Az élesztőből 1 dl langyos tejjel, 1 kávéskanál cukorral és 1 evőkanál liszttel kovászt készítünk és langyos helyre tesszük.
A maradék langyos tejben feloldjuk a cukrot és a sót.
A megszitált lisztet a kovásszal, a tejjel és a megolvasztott margarinnal jól összedolgozzuk és kb. 20 percig dagasztjuk.
A tészta tetejét meghintjük liszttel, letakarjuk és langyos helyen 1 órát kelesztjük, míg háromszorosára nő.
Lisztezett deszkára borítva három egyforma nagyságú részre vágjuk és kb. 15 cm széles és 50 cm hosszú téglalapokká nyújtjuk ki az egyes darabokat.
A töltelékhez a kakaóport a cukorral elkeverjük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy jól kenhető, de nem túl folyékony masszát kapjunk.
Az egyes téglalapok közepét megkenjük a kakaós masszával.
Széleiket megkenjük olvasztott margarinnal, és lazán összetekerjük a tésztacsíkokat.
Ügyeljünk arra, hogy a széleket jól nyomkodjuk össze, különben a kakaó sütés közben kifolyik.
A három tekercset tegyük egymás mellé és lazán fonjuk össze az ágait.
Kivajazott sütőlapon még fél órát kelesztjük.
A tetejét megkenjük kevés porcukorral összekevert tojással, és előmelegített sütőben kb.180 fokon készre sütjük.
sütési idő: 20 min
hőfok: 180 °C
50 dkg sima liszt,
4 dkg cukor,
5 dkg vaj vagy margarin,
4 dl tej,
2 dkg élesztő,
1 csipet só,
3 evőkanál kakaópor,
6 evőkanál cukor,