

megtekintve: 756 alkalommal
elkészítve: 39 alkalommal megfőztem én is
1. Az olvasztott margarint a cukorral fél percig kézi (nem robot) habverővel kevergetjük, majd egyenként elkeverve hozzáadjuk a tojásokat és a vanília aromát. Egy percig kevergetjük.
2. Folytonos keverés mellett hozzáöntjük az olvasztott tejcsokit, és simára keverjük.
Spatulával hozzáadjuk a lisztet, kakaóport és a sót, majd ha csomómentesre kevertük, hozzáforgatjuk az apróra tördelt tejcsokit is.
3. Egy 25x20 cm-es formát sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a csokis masszát, majd előmelegített sütőben 170 C°-on 30 percig sütjük, ezután sütőrácson 30 percig hűtjük és felszeleteljük.
4. A képen 3 féle képpen díszítettem a 12 db browniet, azokhoz a következőket használtam:
5. A csillámoshoz:
- 100 g fehércsokit gőz felett felolvasztunk, majd 6 csepp fekete ételfestéket cseppentünk bele. Simára keverjük. Kikenjük vele a szilikonos formákat, beledugjuk a pálcikákat és fagyasztóban pár perc alatt keményre fagyasztjuk. Amikor megdermedt, browniet nyomkodunk bele, elsimítjuk egyenletesen, pár perc fagyasztás, majd szépen befedjük a maradék csokival és mehet vissza a fagyasztóba fél órára. Amikor megdermedt, kivesszük és ételcsillámot fújunk rá.
A piros-fekete halloween szórócukroshoz:
- 100 g étcsokit gőz felett megolvasztunk, pár csepp fekete ételfestéket cseppentünk bele. Simára keverjük és foltokban kikenjük a formákat vele. Ezután 100 g fehércsokit gőz felett megolvasztunk, levesszük róla, pár csepp piros ételfestéket cseppentünk bele, simára keverjük és kikenjük vele az üres hézagokat a formában, végül beledugjuk a pálcikákat. Pár perc fagyasztás, browniet nyomkodunk beléjük, pár perc fagyó, végül befedjük a maradék csokival az aljukat és fél óra fagyasztás. Ha kész, ehető ragasztóval húzunk pár vonást a tetejükön és megszórjuk szórócukorral. Hagyjuk fél órát rákötni.
A rózsaszín-fekete glamrock szórócukroshoz:
- az eljárás ugyanaz mint a piros-fekete félénél, csak itt rózsaszín ételfestéket használunk.
6. Fogyasztásig hűtőben tároljuk őket.
sütési idő: 30 min
hőfok: 170 °C
sütési mód: alul-felül sütés
Videóreceptem megtalálhatjátok Facebookon: Picipiros Konyhája néven :)
Browniehoz:
- 100 g finomliszt
- 210 g cukor
- 140 g margarin (olvasztott)
- 2 db tojás
- 120 g tejcsokoládé (olvasztott)
- 25 g cukrozatlan kakaópor
- 180 g tejcsokoládé (apróra tört)
- 1 kk só
- 1 teáskanál vaníliaaroma
Díszítéshez:
- szilikonos jégkrémforma
- jégkrém pálcikák
- 300 g fehércsoki
- 300 g étcsoki
- halloween témájú vegyes szórócukor
- glamrock témájú vegyes szórócukor
- ételcsillám
- Candycol vízben oldódó ételfesték fekete, piros és rózsaszín (a legélénkebb színt hozza elő olvadt csokiban, csak ezt ajánlom)
- ehető ragasztó