megtekintve: 4 677 alkalommal
elkészítve: 104 alkalommal megfőztem én is
A bacont kockázzuk fel apróra, majd egy serpenyőbe olvasszuk fel a margarint és adjuk hozzá. Ezután állandó kevergetés mellett, süssük szép pirosra. Végül szedjük ki a zsiradékból, majd hűtsük ki.
A kétféle lisztet keverjük össze, majd keverjük hozzá a kihűlt bacont, és a sót.
A tojásokat üssük bele egy tálba, majd villával kicsit verjük fel. Ezután keverjük hozzá a bacon sütésénél visszamaradt, kihűlt zsiradékot, és a langyos vizet.
A kenyérsütőgép üstjébe öntsük bele a tojásos keveréket, majd kanalazzuk rá a lisztes-baconos keveréket. Ezután a liszt tetejére szórjuk rá a cukrot, majd morzsoljuk rá az élesztőt.
Indítsuk el a dagasztó programot, és dagasszuk meg a tésztát.
Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát!!!!
A megdagasztott tésztát ezután tegyük egy kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük egy óra alatt a duplájára.
Közben készítsük el a tölteléket.
A tojásokat főzzük keményre, majd vágjuk össze apróra.
Ezután keverjük össze a tejföllel, a mustárral, a kukoricaliszttel, ízlés szerint sóval, a szerecsendióval, és az őrölt fehér borssal.
A megkelt tésztát nyújtsuk ki kb. 1 cm vastag téglalappá, majd egyenletesen kenjük rá a tojásos tölteléket.
Ezután tekerjük fel szorosan. (úgy tekerjük fel mint a bejglit)
Egy 26 cm-es tortaformát zsírozzunk és lisztezzünk ki, majd a feltekert tésztát óvatosan helyezzük bele. (én a forma közepébe tettem egy fóliába csomagolt poharat, hogy koszorú formát kapjak)
Ezután több helyen böködjük meg a tésztát, hogy sütés közben a gőz eltudjon távozni.
Végül kenjük le felvert egész tojással, majd konyharuhával letakarva, szobahőmérsékleten kelesszük 30 percig.
Melegítsük elő a sütőt, majd közepes hőmérsékleten süssük a kalácsot 45-50 percig, tűpróbáig.
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.
sütési idő: 50 min
hőfok: 170 °C
sütési mód: légkeverés
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd kínáljuk a húsvéti sonka mellé.
Tészta hozzávalói:
15 dkg bacon
8 dkg Vénusz margarin
40 dkg sima liszt
10 dkg rétes liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl langyos víz
1 tk cukor
2 tk só
2 db tojás + 1 a lekenéshez
Töltelék hozzávalói:
6-8 db tojás
2-3 ek tejföl
2 ek kukoricaliszt
só
őrölt fehér bors
szerecsendió
2 tk dijoni mustár