Marlenka háttér
kukk
  • Pénzkereső Szókereső

Temesvári sertéstokány recept

A recept értékelése: 3,7 pont
  • 105 min
  • könnyû
  • közepesen olcsó

megtekintve: 626 alkalommal

elkészítve: 20 alkalommal megfőztem én is

Értékeld te is a receptet:

beküldő: Kard Éva

Szavazok

Havi receptverseny

Ez a recept részt vesz a havi receptbeküldő versenyben. Szavazz rá ha tetszik





További receptek...

Elkészítése

A húst, és a szalonnát vágjuk fel csíkokra. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A zöldbab lehet fagyasztott is, akkor a főzés elején vegyük ki a fagyasztóból, ha friss a zöldbab akkor vágjuk fel kisebb darabokra.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a felcsíkozott húsos szalonnát, és süssük pár percig.

Ezután keverjük hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd a felcsíkozott húst, és addig pároljuk tovább, míg a hús kifehéredik.

Amikor a hús már kifehéredett, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze.

Ezután öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, és főzzük a húst félpuhára, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldbabot, és addig főzzük míg a hús is és a zöldbab is megpuhul.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, csorgassuk a húshoz, és főzzük még pár percig, hogy kissé besűrűsödjön, majd vegyük le a tűzről és tálalásig tartsuk melegen.

főzési idő: 90 min

Személyes jó tanács

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én galuskát készítettem, de jól illik hozzá pl. a rizs és a kifőtt tészta is.

Hozzávalók

70 dkg sertéscomb (v. lapocka)
20 dkg füstölt szalonna (húsos)
40 dkg zöldbab
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tk ételízesítő
só (ízlés szerint)
1 kk őrölt fehér bors
1 ek pirospaprika
3 dl tejföl
1 ek liszt
2 ek étolaj

Kövess minket a Facebookon is!