Grill ételek háttér
kukk
  • Pénzkereső Szókereső

Lencseleves kolbászmorzsás krumpligombóccal recept

A recept értékelése: 5,0 pont
  • 90 min
  • könnyû
  • közepesen olcsó

megtekintve: 2 682 alkalommal

elkészítve: 56 alkalommal megfőztem én is

Értékeld te is a receptet:

beküldő: Kard Éva

Elkészítése



A lencsét válogassuk át, majd öntsük fel vízzel, és hagyjuk kb. egy órát állni.

A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel mindkettőt apróra.

A zöldségeket szintén pucoljuk meg, majd daraboljuk fel ízlés szerint. (Én kisebb kockákra vágtam.)

Egy edénybe tegyünk két evőkanállal, a kolbász sütésénél visszamaradt zsírból. (a gombóc készítésénél található a kolbász sütése)

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre, majd először keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt zöldségeket is. Keverjük alaposan össze, majd pároljuk pár percig.

A beáztatott lencsét szűrjük le, és alaposan csepegtessük le, majd keverjük a zöldségekhez.

Ezután szórjuk meg a liszttel, és a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, öntsük fel a vízzel, sózzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, majd főzzük a zöldségeket és a lencsét félpuhára.

A tejfölt és a mustárt tegyük egy tálba, adjunk hozzá egy kevés levest, majd keverjük simára.

Amikor a zöldségek és a lencse félpuhára főttek, öntsük hozzá a tejfölös-mustáros keveréket, majd melegítsük forráspontig a levest.

Ekkor tegyük bele a közben elkészített kolbászmorzsás krumpligombócot, és addig főzzük tovább, míg a zöldségek, és a gombóc is puhára fől.

A kolbászos krumpligombóchoz a füstölt kolbászt vékonyan szeleteljük fel, majd tegyük az aprítógépbe és addig aprítsuk hogy morzsalékos legyen. (Aprító hiányában vágjuk fel nagyon apróra.)

Ezután tegyük egy serpenyőbe, kevergetve, pár pillanat alatt süssük ropogósra a kolbászmorzsát, majd szedjük ki a zsiradékból és hűtsük ki.

A főt krumplit még melegen nyomjuk át a krumplinyomón (vagy villával alaposan törjük össze), majd szintén hűtsük ki.

Amikor a krumpli és a kolbászmorzsa kihűlt, keverjük össze, adjuk hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet, egy csipet sót, pár evőkanál lisztet, és az egész tojást, majd kezdjük el összegyúrni.

Gyúrás közben adjunk hozzá még annyi lisztet, hogy már ne ragadjon, és formázható legyen a tészta.

Ezután nedves kézzel csípjünk le diónyi tésztadarabot, és formázzuk meg a gombócokat.

A megformázott gombócokat ezután tegyük a forrásban lévő levesbe, majd addig főzzük, míg a zöldségek, és a gombóc is puhára fől.

Személyes jó tanács

Tálaláskor merjük a levest tányérba úgy, hogy a gombócból is kerüljön bele pár darab, majd úgy kínáljuk.

Hozzávalók

Hozzávalók a lencseleveshez:

25 dkg lencse
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 cikk zeller
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk liszt (púpozott)
1 tk pirospaprika
2 ek kolbászzsír
só (ízlés szerint)
2 tk ételízesítő
1 ek mustár
2 dl tejföl
1,5 -2 l víz

Kolbászmorzsás krumpligombóc hozzávalói:

20 dkg füstölt kolbász
20 dkg főtt krumpli
liszt (amennyit majd felvesz)
1 db tojás
csipet só
1 kisebb csokor petrezselyemzöld

Kövess minket a Facebookon is!