

megtekintve: 4 919 alkalommal
elkészítve: 100 alkalommal megfőztem én is
Tükörglazúr készítése: A cukrot, vizet, sűrített tejet össze melegítjük, ha felforrt, levesszük a tűzről, és a vízben megduzzasztott zselatint hozzákeverjük, majd a darabokra tört csokoládéra öntjük, és botmixerrel simára keverjük.
A piskótához a tojások sárgájába belekeverjük a porcukrot, az olajat, a tejet, összekeverjük, bele szitáljuk a sütőporos lisztet, a kakaót, majd a keményre felvert tojásfehérjét. 160 C fokos sütőben kb. 1 órán keresztül sütjük.
A zseléhez a meggyet kevés vízzel és cukorral felfőzzük, hozzáadjuk a megduzzasztott zselatint, botmixerrel pürésítjük, A 22 cm-es tortaformába fóliát teszünk, beleöntjük a pépet, és hűtőben teljesen kihűtjük.
A krémhez 2,5 dcl tejszínt melegítünk, bele tőrdeljük a csokit, a nutellát, és botmixerrel simára turmixoljuk.
A másik 2,5 scl tejszínt keményre verjük a mascarponéval, ( habfix) hozzáadjuk a teljesen kihűlt csokikrémet és simára keverjük.
A piskótát 4 lapba vágjuk. Az első lapot megkenjük a krémmel. Rátesszük a második lapot. Vékonyan megkenjük krémmel, rátesszük a teljesen megdermedt meggy zselatint, ismét vékonyan krémmel kenjük, rátesszük a 3. lapot. Ismét krém, rá a 4. lap. A maradék krémmel körbe kenjük. Jól lehűtjük a tortát, és a tetejére öntjük a kihűlt tükörglazúrt . Tetszés szerint díszítjük. Én most csokirácsot készítettem.
sütési idő: 1 min
hőfok: 160 °C
sütési mód: alul-felül sütés
Különlegesen finom, igazi ünnepi torta.
Hozzávalók a piskótához ( 22 cm-es forma)
5 tojás
250 gr porcukor
3 dcl tej
1 dcl olaj
1 sütőpor
425 gr liszt
5 teáskanál kakaó
Meggy zseléhez:
25 dkg meggy
3 kanál kristálycukor
4 teáskanál zselatin
1 vaníliás cukor
kevés víz
A krémhez:
5 dcl tejszínhab
200 gr tejcsoki
2 kanál nutella
250 gr mascarpone
kevés porcukor
tükörglazúr.
75 gr kristálycukor + 40 gr víz
90 gr étcsoki
50 gr sűrített tej
5 gr zselatin + 32 gr víz